
|

|
Milyen tudomány a grafológia?
A „grafológia" elnevezés a
francia Michon abbé nevéhez köthető, aki egy kézíráselemzéssel foglalkozó
grafológiai folyóiratot indított 1872-ben. Az évek során orvosok,
pszichológusok, filozófusok ismeretanyagai bővítették a pszichológia
segédtudományává a grafológiát. Hazánkban az 1980-as évektől került az
érdeklődés fénykörébe. A szakma elismertségét mutatja, hogy 1993 óta az
Igazságügyi Minisztérium által kinevezett igazságügyi grafológus szakértők
dolgoznak, hogy támogassák a hivatali ügymenetet, illetve államilag elismert
szakmává vált.
A grafológia jól alkalmazható a
pályaorientációban, a pályaalkalmasság-munkaalkalmasság megállapításában, az
életvezetési, partnerkapcsolati, és pedagógiai problémák okainak
feltárásában.
|
Ki a grafológus?
A grafológus emelt szintű OKJ-s oklevéllel rendelkező
szakember, aki a kézírás objektív vizsgálata alapján - mérési adatokkal
alátámasztva - következtetéseket von le a készítő személy személyiségére,
viselkedésére vonatkozóan.
Hogyan lehet a kézírásból megállapítani egy ember
személyiségét? És mi történik, ha manipulálom az írásomat?
Az íráskép jellemzőiből megállapítható a személyiség.
Akárcsak az ujjlenyomatunk, az írásunk is egyedi, nincs két egyforma. Ugyanolyan
kifejező mozgás, mit a mimika vagy a gesztikuláció.
Ahogy az emberről - egy jó megfigyelő számára - nagyon sok mindent elárul a
mozgása, a gesztusai, arcmimikája, úgy az íráskép is megmutatja az ember
személyiségének jellemzőit. A mindennapokban történő helytállás, a napi
stressz, a lelkünkben zajló folyamatok, a vágyaink, az ösztöneink, a belső és
külső világ eseményeinek megélése - mind-mind nyomot hagynak a kézírásunkban. A
kézírás tulajdonképpen agyírás; az agyunk által vezérelt folyamat során vetjük
papírra gondolatainkat.
A tudatos megváltoztatás csak akkor történhet, ha tartós figyelemmel irányítjuk
ezt. Az emberi figyelem pedig - a pszichológiai szakirodalom szerint - 7±2
egységig terjedően képes működni. A grafológus elemző munkája során legalább
200 grafológiai jellemzőt vizsgál, tehát egyszerre ennyi jel elváltoztatására
kellene figyelnie az író személynek, ami lehetetlen. A grafológia tehát
megbízható és nem manipulálható.
Mi tekinthető megfelelő írásmintának?
A megfelelő írásminta egy A/4-es sima, fehér lapra
írt, eredeti példányban rendelkezésre álló, minimum 15-20 soros szöveg, teljes
névaláírással ellátva. Szükséges még néhány adat az író személlyel
kapcsolatban, mint pl. nemzetisége, életkora, neme, iskolai végzettsége, adat
arról, hogy melyik kézzel ír, gyógyszert szed-e, illetve szemüveges-e.
A legfőbb szabály, hogy csak megfelelő írásmintát
elemezhet a szakember és a vizsgált személy - a grafológiai elemzéshez való -
hozzájárulása szükséges. A grafológusok tehát minden esetben az etikai
szempontoknak megfelelően működnek. Humánpolitikai területeken a jelölteknek,
az álláskeresőknek is tudniuk kell arról, hogy írásukat grafológus fogja
elemezni. Így tehát az e célra adott írásminta mellé egy hozzájárulást kell
csatolni.
Az elemzés biztonságos, mert a grafológus munkahelyi grafológiai vizsgálatok
esetén semmiképpen nem nyilatkozhat a jelöltek egészségi állapotáról, szexuális
szokásairól és magánéleti, érzelmi aspektusairól, csakis azokat a területeket
vizsgálhatja, melyek az adott munkakör betöltéséhez szükségesek.
Mit figyel az íráson a grafológus?
A grafológus mérések és statisztikakészítések
sorozatával kezdi munkáját. Megfigyeli az írófelületen a beírt - be nem írt
részek arányát, megméri a margókat (bal, jobb, alsó, felső), megállapítja a
sorok irányát, alakját, megméri a sorok, szavak távolságát. Szintén mérnie kell
pl. a betűméreteket, ezt persze tovább bontva: nagybetűk, kisbetűk, kerek
betűk... Logikusan tovább haladva megméri a betűelemeket, ezek arányát, és
sok-sok egyéb elem vizsgálata után az egészen apró grafológiai jellemzők
vizsgálatáig jut el, mint pl. ékezetek hossza, alakja, elhelyezése,
"t-áthúzás" mérete, kezdővonalak, végvonalak, hurkok mérete,
alakja... és még hosszan folytathatnám.
Végül összegzi ezen adatok összefüggéseit és
eredményeit, és ezekből - mely így már reprodukálható - következtetéseket von
le, melyet írásban rögzít. A szakvéleményben objektivitásra, közérthetőségre
kell törekednie.
Mit mutat meg a kézírás?
A kézírás megmutatja a vizsgált személyek állandó
jellemvonásait (pl. zárkózott-e, vagy nyitott, szorgalmas-e, vagy nem, kreatív,
logikus gondolkodású-e, stb.), ill. az aktuális pszichés állapotát
(fáradt-e, lehangolt, vagy épp feldobott hangulatban volt-e az írás
pillanatában).
Kutatások bizonyítják, hogy a grafológiai vizsgálatok
eredményei és a pszichológiai eljárásokban használt tesztek eredményei
90-95%-os egyezést mutatnak. Vagyis a grafológia hatékony, megbízható és
hiteles módszere a személyiség megismerésének. Mindenképp érdemes megmutatni az
írásunkat egy szakértőnek, mert pontos személyiség elemzést kapunk magunkról,
emellett az írásunk megmutat olyan körülményeket, érzelmeket, ami addig
elkerülte a figyelmünket, vagy csak nem tulajdonítottunk neki jelentőséget.
Az abc titkai a grafológiában
Sokakat foglalkoztat a betűk szimbolikája, melynek
évszázados hagyományai vannak. A grafológiai gondolkodás alapja a
térszimbolika, a fent-lent és a bal-jobb értelmezése fontos tényező.
A különböző népek eltérő fonéma és szókincse miatt a
betűk szimbolikája eltérő hagyományú lehet. A magyar nyelvben például külön
érdekesség a kétjegyű magánhangzók világa, mely bizonyos írástípusokban
alkalmat nyújt az interperszonális viszonyok, társas kapcsolatok jellegének
vizsgálatára, egymáshoz való viszonyuk, kapcsolódásuk, méretük elemzésével. De
nincs olyan egyszerű, közérthető szabály, mely alapján egy laikus érvényes
következtetéseket tudna levonni.
Ezért bízzuk inkább képzett és gyakorlott
szakemberekre a vizsgálatot, akik felelősséggel tudnak segíteni a
tanácsadásban!
A cikk támogatója: