nevezik "támasztott", illetve "összeolvadú szárú" duktusnak is. A kötővonalak nem válnak el a törzsvonaltól, a törzsvonal képzése után ugyanazon a vonalon le- illetve felfelé visszafordulva haladnak, s körülbelül annak felénél hagyják el azt. Napjainkban ezzel a szóval jelölik az összes mesterkélt, de esztétikusan, pontosan, gyakorlottan létrehozott írásképet is.
sor
a latin írásban a betűket, a szavakat balról jobbra egymás mellé írjuk, így alakul ki a sor.
soralapvonal
A sor első és utolsó betűje alsó érintőpontjainak összekötésével létrejött szakasz.
suspendu
/szuszpenzió: felfüggesztés //lat.//
A grafológiában a szó végén felugró betűt jelzi.
számított ( valós) betűméret
a kétzónás méretekből levonjuk az egyzónás középzónás méret átlagát
szó
A szó a nyelv ( beszéd) meghatározott hangalakkal, nyelvtani formával és jelentéssel rendelkező legkisebb önálló egysége. A szó grafológiai értelemben ezeknek a nyelvi egységeknek betűkkel történő rögzített alakját jelenti.
szóalapvonal
A szó első és utolsó betűje alsó érintőpontjaival létrejött szakasz.
szöges kötésmód
az elemeket összekötő ív megtörik, helyette a szöget bezáró szakaszok jelennek meg. A mozgás megtorpan, majd megtörve más irányba folytatódik, így szög képződik.
szövegtömb
a megszólítás és aláírás nélkül vett beírt felület a papíron.
szintézis
összefoglalás, egységbe foglalás
szkript-írás
a duktor kötővonal nélkül írja egymás mellé a betűket. Ide tartoznak a nagybetűs és nyomtatott kisbetűs pl. műszaki jellegű írások. Speciális formája a "teleszkópos írás".
szűk árkád
a betű magassága nagyobb, mint a szélessége. Az indító és az érkezési pont közötti távolság kicsiny.
szűk füzér
a betű magassága nagyobb, mint a szélessége. A felfüggesztési pontok között kicsiny távolságot köt össze az ív.