Januári grafoklubunk –ban most
végzett három hallgatónk mutatta be egy-egy esettanulmányát és egyúttal felmerült
az igény, hogy mutassuk be őket a blogban is. Hallgatóink két évig járnak
hozzánk heti, kétheti rendszerességgel, az államvizsga után még fél évig
tanulhatnak nálunk a továbbképző kurzusban, majd útjukra bocsájtjuk őket és
persze hiányoznak nekünk!
Egy belső felmérés alapján
tudjuk, hogy a humán végzettségű, érdeklődésű beiratkozók mellett sokan pénzügyi-közgazdász
végzettségűek, akik szeretnék kiegészíteni tudásukat egy olyan humán
irányultságú, pszichológiai alapokat nyújtó képzéssel, melyet hasznosítani
tudnak meglévő munkájuk mellett.
Kik járnak tehát hozzánk
grafológiát tanulni, miért szeretnének grafológussá válni és mi a céljuk a
grafológus végzettséggel? Ismerjünk meg három kiválóan végzett hallgatót
közülük!
Hallgatói Arcképek –
Tánczos Zsuzsa
Művelődésszervező
szakon végeztem Szegeden, rendezvényszervező szakirányon.Mindig szerettem a nyüzsgést, szervezkedni,
problémákat megoldani. Jelenleg egy gazdasági tanácsadással foglalkozó cég
irodavezetője vagyok.
Az utóbbi
években egyre jobban kezdett érdekelni a pszichológia önismereti szempontból is
és úgy általában az emberek működése. Egy nagyon hirtelen jött ötlet volt, hogy
grafológiát kéne tanulni és azt hiszem nagyon jó döntés volt hallgatni erre a
megérzésre.
Amikor
jelentkeztem a képzésre elképzelésem sem volt, mit lehet két éven keresztül
tanulni a grafológiáról. Hihetetlenül meglepett, hogy mennyire komoly méréstani
és tudományos alapjai vannak az írásértelmezésnek. Nagyon hamar komolyra
fordult a viszony közöttünk :)
Ahogy
megismertünk többféle grafológiai irányzatot, meg kellett állapítanom, hogy
sikerült a számomra legmegfelelőbb irányvonalat és iskolát kiválasztanom:
maximális mélységeiben, tudományosan tárja fel az írást, pszichológiai elvekkel
is összhangba állítva, nagyon izgalmas és emberközpontú az egész.
Ezután mindenképpen
szeretnék grafológusként tevékenykedni a munkám mellett. Három másik csoporttársammal
alakítottunk egy kis grafológiai társulást, így fogunk egymást is támogatva
együtt dolgozni, mindannyian nagyon elhivatottak vagyunk a szakma iránt, és
barátok is lettünk.
A januári
grafoklubban egy testvérpár írását hasonlítottam össze, akiknek nagyon
hasonlóak voltak a mértbeli jellemzői, de formailag egészen eltérőek voltak.
Vagyis hasonlóak dolgok motiválták vagy gátolták őket, viszont a viselkedésük eltérőek.
(Zsuzsa előadása
még bennünk, tanárokban is irigységet keltett…így kell bemutatni közönség előtt
egy esetet: Izgalmas, érdekes, látványos, magával ragadó volt, mely
továbbgondolásra késztet!)
BraunerMargit
A közgazdasági
szakközépiskola elvégzése után, 1978-ban szereztem közgazdászi diplomát a Marx
Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Grafológiához szorosan kapcsolódó
előképzettségem nem volt, de mindig szívesen tettem „kirándulásokat” a számok
világától eltérő területekre. Öt évig hallgattam Kaló Jenő asztrológiai
előadásait, fűszerezve Daubner Béla pszichológiájával. Ezzel párhuzamosan
látogattam 1998-ban Domján László Agykontroll tanfolyamát.
Lassan 35 éve
közgazdászként dolgozom. Ebből az utóbbi 23 évben tőzsdével vagy pénzügyi
piacokkal kapcsolatos területen vagyok felsővezető.
A
mindennapokban két-lábbal a földön járó ember vagyok, akinek fontos a
bizonyosság. A számok mindig feketén-fehéren megmutatják, hogy mit végeztünk,
hogy jól, vagy rosszul döntöttünk, hogy mi az eredmény. „Kirándulásaim során”
ezt a bizonyosságot kerestem és keresem. Mindig az a kérdésem, hogy működik-e?
És ha működik, akkor hogyan tudom felhasználni ezt önmagam és környezetem jobb
megértésére, elfogadására. Mennyivel könnyebb megérteni valakinek a működését,
ha jön az „aha” érzés!
A
grafológusképzésen is a bizonyosságot vártam. Annak bebizonyítását, hogy az
írásból tényleg fel lehet állítani az írásmintát adó személy jellemképét. Amire
nem számítottam, hogy ennyire pontos és összetett személyiségkép állítható fel
egy írásból. A rezonometria módszertanáról már nem is beszélve, ami a miértekre
is megadja a választ.
A két év során
nagyon jól éreztem magam, sok érdekeset tanítottak.Mindig sajnáltam, hogy vizsgák között nem
volt időm elővenni és feleleveníteni az órán hallottakat és saját ismerős
komplett írásának elemzésére sem jutott időm, csak a szakdolgozat írása során.
A szakdolgozatírás és a záróvizsgára készülés időszaka szenvedés volt számomra,
de kellett ahhoz, hogy oldódjon a görcsösség, pl. hogy a határeseteket hogyan
mérem, és melyik kategóriába teszem. Kellett ahhoz, hogy a tanultak igazán
összeálljanak, hogy ne kényszer, hanem élvezet legyen, ahogyan az írás alapján
kibontakozik a személyiség. Hogy még ebben is megtaláljam a logikát és jöjjön
az „aha” érzés. (Működik! Hiszen tényleg ilyen a duktor!)
A képzés
végeztével egyelőre a tanultak nálam műkedvelő szinten maradnak.Jelenlegi hivatásom, beosztásom mellett nincs
lehetőségem grafológusként is dolgozni. De a munkámat biztosan segíteni fogja a
grafológia, amikor egy új munkavállaló kézírására ránézek, vagy óhatatlanul, de
figyelem, hogy a tárgyaló partnerem mozgás-, vagy formahangsúlyosan ír, szöges,
vagy girlandos betűkkel stb.
A grafoklubban
egy játék keretében azt szerettem volna bemutatni a résztvevőknek, hogy két
felsővezető első ránézésre tökéletesen különböző írása mögött mennyire hasonló
a vezetői motiváltság és ezt mennyire téríti el a különböző megküzdési
mechanizmusuk.
(Margit maga
volt a meglepetés! Csupa könnyed játék és humor! Tökéletesen felépített,
felvezetett fél óra, szellemi totóval és jutalommal a végén! Le a kalappal és
reméljük, lesz még repeta!)
Lohonyai Dóra
Közgazdász és bölcsész vagyok, valamint master (MBA)
diplomám is van. Emellett asztrológiai tanulmányokat is folytattam.
Jelenleg saját cégem ügyvezetője vagyok és főállású
anya egyben. (Dórinak 3 csodás gyermeke van!)
Évek óta foglalkozom önismerettel, önkereséssel és más
emberek jobb megértése ehhez is hozzásegít engem. Míg az asztrológia leginkább
a születéskori állapotot mutatja (milyen útravalóval, tulajdonságokkal,
nehézségekkel, tanulnivalókkal) született valaki, addig a grafológia a
pillanatnyi állapotot mutatja. A kettő együtt nagyszerűen elárulja, ki hol tart
személyes életútján.
A grafológus képzéstől azt vártam, hogy az írásokból
minél többet megtudjak a kézírás készítőjéről, azonban ennél többet is kaptam,
nem gondoltam volna, hogy még a tudatalatti rejtett részei is felfedezhetők egy
ilyen eszközzel. Azt sem tudtam, hogy a grafológia ennyire egzakt tudomány.
Továbbra is emberismeret a célom azáltal, hogy
másoknak segítek önmagukat felfedezni, megtalálni és jobban megérteni.
A grafoklubban a a szakdolgozatom egyik
esettanulmányát mutattam be a tanult módszerekkel többféle szempontból
elemezve.
(Dóri előadásán átsütött az intellektuális
teljesítmény, a tökéletességre törekvés, a feladat sokoldalú megközelítése és a
profi tanácsadói alkat. Mindhármuk bemutatkozása hűen mutatta, hogy iskolánk
törekvései jó talajra hullottak…)