A grafológia a személyiség megismerésének módszere mely a pszichológia alkalmazott területéhez tartozik.
A kézíráselemzés a rendelkezésünkre álló legtárgyilagosabb és legdiszkrétebb személyiségvizsgáló eljárás.
A kézírásunk egyéni módon jellemez bennünket. Ahogyan nincs két
egyforma ember, úgy nincs két egyforma kézírású sem. Jellemünk, teljes
személyiségünk tükröződik kézírásunkban.
A kézírás neurológiai szempontból az agyműködés lenyomata, míg
karakterológiai szempontból a személyiség pszichés működésének
megnyilvánulása. Ezek jellemzőit és összefüggéseit kutatja a grafológia
és vizsgálja a grafológus.
Gyakori kérdés, hogy mai
világunkban, amikor alig írunk kézzel, a billentyűzetet használjuk
munkánk során, van-e még létjogosultsága a kézírásnak? A kézírás az
emberiség kulturális örökségének része, olyan kincs, mely nem veszíti el
létjogosultságát soha, legfeljebb ritkábban alkalmazzuk. Amennyiben
azonban rutinszintű használata kialakult, úgy ez a képességünk sem vész
el, és megformálása mindig jellemez bennünket! A számítógépek nyújtotta
technikai lehetőségek pedig a grafológus munkáját is segítik és eddig
nem tapasztalt pontosság és mélység jellemzi a grafológusok munkáját.
A grafológia története
szinte egyidős a kézírással. Az első írásos megfigyelések az ókorba
nyúlnak vissza. Suetonius Tranquillus római történetíró már
észrevételezte a Cézárok élete c. művében a kézvonások sajátosságait.
A XV-XVI. szd-tól a kézírás elterjedésével váltak igazán vizsgálhatóvá a személyiség és a kézírás összefüggései.
Egységes elméleti rendszert
először a "Grafológia atyja", a francia Jean Hippolyte Michon szerzetes
alkotott, ő indította el az első grafológiai újságot is 1872-ben és
létrehozta az első nemzeti grafológiai társaságot, a Francia Grafológiai
Társaságot.
A Német Grafológiai Társaság 1897-ben alakult, a kiváló grafológus és filozófus, Ludwig Klages vezetésével.
Mérföldkő volt a
grafológiában Max Pulver orvos, pszichológus munkássága is, aki Jung
hatására alkotta meg és tette közzé 1928-ban térszimbolika elméletét.
A német neurobiológus,
orvos Rudolf Pophal az agyműködéssel kapcsolatban vizsgálta a kézírást,
felhívta a figyelmet az agyi irányításra, s vallotta, hogy nem a
kezünkkel, hanem az agyunkkal írunk.
A magyar grafológia
története a reformkorig nyúlik vissza, de első igazán jeles képviselője
Románné Goldzieher Klára volt, aki 1926-ban a Nyugat c. folyóiratban
publikált először.
1930-ban alakította meg más neves grafológusok, pl.: dr. Balázs Dezső
ügyvéd és dr. Hajnal Richárd idegorvos társaságában a Magyar
Írástanulmányi Társaságot.
A két világháború között virágzó magyar grafológiai élet számos kiváló
grafológust tartott nyilván: Bíró József, Bendetz Móric, Soltész
István, stb.
A II. világháború után akárcsak a pszichológiát, a grafológiát is
tiltották, mégis akadt neves grafológus, Csötörtök Csaba, aki életben
tartotta, és tovább fejlesztette mindazt a tapasztalatot, ami
fölhalmozódott.
1987-ben megalakult a Magyar Írástanulmányi Társaság.
A rendszerváltás után megélénkülő grafológiai szakma számos jelentős
képviselőjének és a körülöttük kialakult iskoláknak legfőbb célkitűzése
volt, hogy a grafológia államilag elismert szakmává váljon. Ez az álom
már megvalósult, hiszen az emelt szintű grafológus végzettség már
szerepel az Országos Képzési Jegyzékben.
A grafológus szakma állami elismertséget nyert és folyamatosan fejlődik, színvonala és elismertsége növekszik!
