Graffiti grafológus szemmel

Sokszor kezdjük úgy mondandónkat, hogy már a régi görögök vagy rómaiak is …. A graffitikkel kapcsolatban is helytálló a megállapítás, hogy bizony már ők is megnyilvánultak ilyen formában.
Herculaneumban vagy Pompeiben szép számmal találunk ilyen falra íródott közléseket a vulkáni hamutól konzervált állapotban, amelyek tartalma az egyszerű kijelentésektől („Phileros egy eunuch!”) kezdve a mély érzelmekről tanúskodó vallomásokig („Nem adnám a férjemet, a világ minden kincséért sem!”) széles témakörben terjed. S a nagyobb hatás érdekében esetenként a képi illusztráció is  megjelenik! 

Manapság lépten-nyomon találkozhatunk graffitikkel. A szociális érzékenység inkább a vandalizmus, a bűntettek ellen fordul, a graffitiket igyekszik nem észrevenni, megtűri vagy egyszerűen a modern élet tartozékának tekinti. De mi az, ami az embereket arra készteti, hogy időnként akár durva, trágár szövegeket rögzítsenek köztéri megtekintésre? Erre egy szóval válaszolhatunk: az erő. Ez úgy működik, mintha rád ordítanának, a képedbe vágnának, s csak nézőpont kérdése, hogy ezt fenyegetően vagy humorosan teszik. A dolog izgalma valószínűleg a kockázatban rejlik, mint a fán megbúvó orvlövészé, aki úgy pusztít el vagy sebesít meg másokat, hogy közben nem kell éreznie a megtorlás félelmét. Bármilyen hatást is vált ki, tény, hogy a graffitik megrongálják, elcsúfítják az épületeket, s valamilyen polgári békétlenséget, nyugtalanságot szimbolizálnak. 

 
Mi jellemző a graffitikra? 
A graffitik mérete igazodik a rendelkezésre álló felülethez, így ez a jellemző grafológiai szempontból nem értékelhető. Általában középzóna dominánsak, aránytalanul kicsi felső zónával, mivel alkotóik a nagybetűket kedvelik. A többszörösen átrajzolt betűk gyakran az alsó zónába süllyednek, ami ösztöni indíttatást sejtet. Ahogy a tanár is a figyelem felkeltése érdekében nagyobb betűmérettel ír a táblára, mint ahogy normális lenne, itt is ez történik. Az eltúlzott nagybetűk a túlhangsúlyos én-t reprezentálják, azt az igényt, hogy ne lehessen nem észrevenni az írást. A nagy, feltűnően kiszínezett betűk kisebbségi érzések kompenzálását jelenthetik. 
A szóköz távolság általában nagy, de a betűk gyakran torlódnak és méretűk a szó vége felé növekszik. Ebből nárcisztikus személyiségre következtethetünk, akit teljesen az önérdek vezérel, figyelmen kívül hagyva, hogy tettével mások tulajdonában kárt okoz. Graffitijával a többi ember határait sérti.

Előfordul, hogy cégek grafológus szakember segítségét kérik, hogy a mosdókban megjelenő graffitik alkotóját megtalálják. Az elkövetők mindig tagadnak, s szeretnek anonimitásba burkolózni. Adler ezt úgy jellemezné, mint „ijedős sunyiság”. Párhuzamot vonhatunk a névtelen levelek írói és a graffitisek közt. A zavaros érzelmek uralják őket, szeretnék a köz figyelmét magukra vonni, de ugyanakkor tartanak az azonosítástól, a felismeréstől.

A graffiti problémával foglalkozni kellene, de ennek tetemes költsége van. Egyetérthetünk abban, hogy ez egy antiszociális tevékenység, de eltávolításuk csak ideiglenes lenne. Az üres felületek csábítása olyan nagy, hogy a graffiti-alkotók ennek egyszerűen nem tudnak ellenállni.  

Forrás: Jean Elliott: Artist or Assassin?  Lecture for July 6th 2013-06-24