Így elemzek én

Gyerekkoromban imádtam fogalmazni. Pontosabban fogalmazást írni valamiről. Azt gondoltam, hogy valamiféle íróember leszek, talán újságíró. Élveztem a gondolatok szabad áramlását, a szép költői képeket, hasonlatokat, míves mondatokat, az íráson keresztül a szabadság örömét. 
Felnőtt fejjel, grafológusként is sokat írok, hiszen írásban fogalmazom meg a jellemképeket, szabadságról azonban szó sincs. Köt a szavak fegyelme, az árnyalatnyi különbségek lélekig ható ereje. Az elemzés a másik emberről szól, a tanácsot kérő emberről. A tanácsadó szerepköre pedig felelősségteljes. Így ma nem az önmegvalósító szabadság, hanem a körültekintő gondosság, fejlesztő szándék és az alázat irányítja íráselemzéseimet. 

Sokszor küzdök a legmegfelelőbb, leginkább támogató szóért; néha álmomban is kapok ötletet, mit kellene átírni, valahogy másképp, jobban. Napokig foglalkoztat egy írás: eszembe jut autóvezetés közben, jártomban, álmomban. Tudom, hogy akkor van készen, amikor már eltelt egy nap és nem jutott eszembe semmi új, változtatni való apró részlet. Akkor készen van!  Hát így elemzek én...
És egyre jobban kedvelem dr. Szidnai László módszereit. Grafológushallgató koromban is éreztem, hogy ez valami egészen új, ez valami más módszer, de akkor még csak épp, hogy elcsíptünk valamit a kialakulóban lévő Funkció Kockából, Laci doktorijából. Aztán jött a mérés. Kategóriákban! Egy-két óra tanulás a Mesternél, ma már nem is tudnék máshogy mérni, csak kategóriákban! Szeretem, hogy az írásmintán (másolaton) kell mérni, nem a számítógépbe szkenelt képen.  Szeretek belebújni az írásba, forgatni, tapintani, ismerkedni, méricskélni…

Élvezem a számoló program eredményeit látni. Mert számolni nem szeretek, de szeretek számokban is gondolkodni. Csodálatos dolog, hogy számokkal le lehet írni a világot, s bizonyos szempontból az emberi lelket is. Micsoda világ! Engem lenyűgöz.
Szóval izgalmas dolog ez a Bázis, mint belső arányszám, a Potenciális betűméret, mint számított méret idea, a Számított betűméret, izgalmas, hogy velük megérthetem a lélek működését. Nem csak azt, hogy milyen, hanem, hogy miért is? Aztán jött a Húr-modell, és itt van a Rezonometria, a tudatalatti térképe.

Nehogy azt hidd, kedves olvasó, hogy ez olyan lélektelen dolog. Ez a fűszer, a gondolkodás fűszere. Az írás belső arányosságának feltárásával, az arányeltolódások értelmezésével, lelki húrjaink ábrázolásával csupa izgalmas, új dolgot kaptunk mi, grafológusok. Kíváncsian szoktam várni, hová, melyik „húrra” esnek a mért elemek, mik „rezegnek egy húron” a lélekben, mi kerül távol a bázis húrjától és mivel hozható kapcsolatba. A potenciális és valós méreteket összevetve pedig nyomára bukkanhatunk a túlműködtetett vagy alulműködtetett személyiségdimenzióknak, a tudattalan működési mechanizmusoknak.
Kapcsolatot találhatunk a Tranzakció Analízissel, a Sorskönyvekkel és még mivel is? Alig várom a folytatást!
A régi és az új grafológiai módszerek kapcsolódnak egymással, kiegészítik egymást, mert persze, hogy én is azzal kezdem az elemzést, hogy papírra vetem az érzéseimet, az első benyomást, majd kiválasztom a domináns jegyeket, föltárom az ellentmondásokat, majd a mérések értelmezése után alkalmazom a klasszikus elemzési módszereket. A Rezonometria és a Húr-modell az csak a fűszer. Azt szeretem a legjobban. Megérteni a lényeget. Megérteni a másik embert! 
Ez legalább akkora dolog, mint a fogalmazás szabadsága. Vagy talán nagyobb?

Demeter Lilla grafológus

2003

www.grafologia.hu