Mire használjuk a grafológiát? Három grafológus mai esetei
Három kiváló grafológus mutatkozik be a nagyközönségnek a klubban! Hogyan indultak el a pályán, hogy fogadták őket, mivel kísérleteznek? Hogyan is tudjuk használni ezt a gyönyörűségesen szép szakmát manapság? Érdemes megismerkedni velük és grafológiával is – rajtuk keresztül!
Minden érdeklődőt várunk, grafológusokat és azokat is, akik kíváncsiak rá!
Add Description here
-
A Facebook posztolási szokások megjelenése a kézírásban
Vajdicsné Horváth Krisztina grafológus
Közgazdász végzettségű, két kisgyermekes anyuka és feleség vagyok, akit kiskorától fogva foglalkoztat mások személyisége, az emberi lélek és hogy ez hogyan tükröződik megnyilvánulásaikban, kézírásukban. Jelenleg beszerzőként dolgozom. A grafológiával akkor kezdtem foglalkozni, amikor kisebbik gyermekemmel itthon voltam és úgy gondoltam, a gyermekeim álmainak fókuszba helyezése mellett a sajátomat is valóra válthatom a grafológia tanulás által, valamint egyre inkább érdekeltek a gyermekrajzok üzenetei is.
-
Kollégaválasztás kézírás alapján -is-, grafológia a gyakorlatban.
Dókáné Mihalik Judit grafológus
A kíváncsiság és az emberszeretet gyerekkorom óta velem van, a "másik ember" megismerése a mai napig izgalommal tölt el. A pszichológiai ismereteim kibővítésében és az önismeret, személyiségelemzés új, más szempontú feldolgozásában segít az írásvizsgálat. A későbbiekben -hallássérültként-, sorstársaknak szeretnék segíteni pályaválasztási tanácsadással, a grafológia segítségével.
-
„Lelkek és oválok közt" – Egyéni esettanulmány, íráselemzés
Gacsályi Krisztina grafológus
Az elmúlt évtizedekben közgazdászként többnyire a számok világában éltem. A grafológia adott lehetőséget arra, hogy a betűk, az írás is feltárják titkukat, s így másokhoz közelebb kerüljek, jobban megértsem gondolataikat és tetteiket. Ha ez így megtörténhet, az ember harmonikusabban érezheti magát a világban. Már ezért is megérte!
Vajdicsné Horváth Krisztina grafológus
Dókáné Mihalik Judit grafológus
Gacsályi Krisztina grafológus
2017.03.24. 18.00-20.00
Lukács Oktatási Központ
1023 Budapest, Frankel Leó u. 21-23.
800 Ft
volt és jelenlegi hallgatóinknak 500 Ft
